Rilke A párduc c. versének pszichológiai értelmezése

Rilke a párduc
Kép forrása: Wikimedia Commons

 

Az alábbi elemzés nem irodalmi jellegű, hanem inkább azokat a gondolatokat veszi számba, amelyeket a vers elindíthat az emberben. Rilke ugyanis sokat elmond az emberi életről A párduc című versén keresztül.

A mű nyilvánvalóan a szabadsághiány által okozott érzelmi sérülést ábrázolja, és bár látszólag egy állat, egy párduc szenvedését mutatja be, valójában az emberről szól. Mi, emberek, szabadnak hisszük magunkat, de vajon tényleg szabadok vagyunk?

Valójában ugyanúgy be vagyunk zárva, mint a párduc (persze, nem fizikai értelemben élünk börtönrácsok mögött, hanem szimbolikusan). Minket, embereket saját pszichológiai determináltságunk tesz rabbá, és ennek a rabságnak nagyon kifejező jelképe a ketrecbe zárt párduc.

Így hangzik a vers Képes Géza fordításában:

 

A párduc

Jardin des Plantes, Paris

Rohant a sok rúd és úgy meggyötörte
szemét, hogy rá ködös homály szökött.
Ezer rudat lát felmeredni körbe
s már nincs világ ezernyi rúd mögött.

Ha lép, hajlékony, könnyű teste ring és
az út a legszűkebb körben halad;
az erő tánca e kínos keringés:
középen bénult, süket akarat.

Csak néha rebben halkan a pupillán
a puha függöny. – Rajt egy kép befut,
a tagok csöndjén átüt, mint a villám
s meghal, mihelyt a szívbe jut.

(Fordította: Képes Géza)

 

A vers a párizsi állatkertben játszódik (ezt jelzi a francia alcím), ahol a költő megfigyelte a ketrecbe zárt párduc viselkedését. A párduc mindenekelőtt a gyorsaságáról híres, lételeme a mozgás, így ha bezárják, akkor a legfontosabb, őt éltető dologtól fosztják meg.

A bezárt állat úgy érzi, mintha a börtönrudak rohannának körülötte, de persze valójában ő rohan a rudak között (ez egy érzéki csalódás, amit azért szenved el, mert már belefáradt abba, hogy a szűk területen körbe-körbe haladjon, keringjen). Erejét megbénítja a bezártság, akarata is „süket”, bénult: csak néha hatol el hozzá egy-egy kép a külvilágból, de az is rögtön elhal, amint felfoghatná az értelmét.

Így lassanként megszűnik létezni a külvilág, a párduc számára most már csak a ketrece a valóság. Ereje, akarata is elhal, hiszen tétlenségre van kárhoztatva, és tehetetlenségében csak körbe-körbe szaladgál.

Gyakran láthatunk állatkertekben így viselkedni állatokat, különösen vadállatokat, ragadozókat. Én egy rókát láttam egyszer így a megőrülésig körbe loholni a kerítés mentén egy vadasparkban. Valami hajtja őket, hogy mozogjanak, de mivel be vannak zárva, csak körbe-körbe futnak, értelmetlenül és céltalanul.

Mi, emberek is így vagyunk az élettel. Megesik, hogy rossz döntéseket hozunk, aztán csak körbe-körbe járunk és nem jutunk előre, nem tudunk kilépni boldogtalan élethelyzetekből. Saját személyiségünk az a hatalmas erő, amely körbejárásra késztet, amíg el nem szédülünk, s azért nem szabadulunk, mert ahhoz először önmagunkat kéne legyőznünk.

Személyiségen egy olyan belső meghatározottság értendő, amelyet készen kapunk és nem tudunk rajta változtatni. Mindenki tudja, aki valaha próbált már megváltozni, hogy milyen nehéz akár csak egy-egy tulajdonságunkon változtatni, a teljes személyiségünkön pedig jóformán lehetetlen.

A lap aljára értél, kattints a következő oldalra!

Írd te az első hozzászólást!

Szólj hozzá a cikkhez!

A csillagozott adatok kitöltése kötelező. Az email címed nem fog megjelenni.


*