Petőfi kedvenc írója: Alexandre Dumas

Alexandre Dumas portréja
Kép forrása: Wikimedia Commons

Erről nem nagyon esik szó az irodalomkönyvekben. Pedig a magyar költészet büszkesége, Petőfi Sándor rajongott a francia lektűrszerzőért, Alexandre Dumas-ért. Ezzel persze nem volt egyedül: A három testőr és a Monte Cristo grófja íróját nemcsak ő szerette: népszerűsége a mai napig töretlen.

 

1847-ben Petőfi azt írta a szórakoztató könyveiről híressé vált Alexandre Dumas-ról: „Legkedvesebb regényíróm Dumas Sándor. Nincs is több szellem senkiben, mint ő benne. Nála is vannak nagyobb írók akárhányan, de kedvesebb, szeretetreméltóbb egy sincs. És ez a fődolog. Nem bámultatni, hanem szerettetni! ez legalább az én vágyam, törekvésem.”

Petőfi szerint Dumas-nál senki sem ismeri jobban az emberi lelket, és az életet se látja senki olyan szépnek. Ebben a tekintetben nagy hatással volt rá az író. Neki köszönheti, hogy kigyógyult embergyűlöletéből, az ő műveit olvasva jött rá, hogy mégiscsak szép a világ.

Az irodalomtörténészek nem egészen értették, hogy lehet, hogy Petőfi, aki ritkán nyilatkozott arról, mely írók inspirálják, éppen Alexandre Dumas-ért rajongott. Annyira nem, hogy a Petőfi-monográfiákból ez a tény rendre kimarad.

Idősebb Alexandre Dumas és Petőfi Sándor: hasonlítottak? Miben?

Fekete Sándor szerint Petőfi azokat a szerzőket szerette, akik hasonlítottak a saját magáról alkotott képre. Nos, Alexandre Dumas és Petőfi között nemcsak annyi hasonlóság volt, hogy ugyanaz a keresztnevük…

Petőfi lángésznek tartotta Dumas-t, aki lehetett volna nagy író, mégsem az irodalom csúcsaira törekedett, hanem csupán szórakoztatni szeretett volna. A költő úgy érezhette, ebben hasonlítanak ők ketten.

Abban az időben ugyanis sok vita zajlott a műgonddal írt vers körül, és Petőfit sokat támadták az egyszerűsége, a műgond hiánya miatt. Azt mondták róla, eltékozolja a tehetségét, mert nem csiszolgatja utólag a verseit. A költő tehát ugyanazzal a váddal szemben védelmezte Dumas-t, amit őellene is felhoztak.

Ezzel persze egy kicsit felhasználta a francia író tekintélyét, hogy önmagát megvédje. Dumas ugyanis akkoriban még nagy tekintélyű szerzőnek számított egész Európában, így Magyarországon is.

A három testőrre Balzac csak bosszúsan legyintett, és az irodalomtudomány ma vele ért egyet, de akkor még tisztelték Dumas-t. Victor Hugo, Lamarine, Michelet és a romantikusok nagy lelkesedéssel és szeretettel beszéltek róla.

Káprázatos jelenségnek tartották, de Petőfi nemcsak ezért szerette, hanem azért is, mert úgy érezte, Dumas egyfajta vigaszt jelent a kor számára. Kalandos-derűs világa optimizmust sugall, amely képes felülemelkedni a szörnyűségeken. Kicsit olyan volt ő a franciáknak, mint nekünk lett Jókai később, a szabadságharc után, aki szép romantikus történeteivel vigasztalta az elkeseredett nemzetet.

Petőfi és Dumas közt persze különbségek is voltak. Mindketten egyszerűségre törekedtek és a nagy tömegeknek írtak, de Petőfi egyfajta küldetésnek fogta fel az irodalmat.

Dumas-tól távol állt, hogy fegyvernek tekintse az írást: nem akart győzelemre juttatni semmilyen eszmét. Nem követett irodalmi iskolákat sem, elutasította a szabályokat. Csak a szórakoztatás volt a célja a regényeivel.

Bár meg kell jegyezni, abban a korban így vagy úgy, de minden szerző kénytelen volt foglalkozni társadalmi problémákkal. Dumas is részt vett a júliusi forradalomban, visszaemlékezései szerint hőstetteket is véghez vitt (pl. lőport szerzett La Fayette nemzetőreinek).

 

A jók szenvednek, a rosszak élnek és virulnak

Támadói azt vetették Dumas szemére, hogy a jó nála nem győz, hanem elbukik. A bátor, becsületes lovagot orvul megölik, míg a feleségét kínzó, orgyilkos Lotharingiai Henriknek haja szála se görbül (például). A jók nála mindig szenvednek, meghalnak, a gonoszok viszont, akik ügyesen elleplezik a bűnüket, élnek és virulnak.

Dumas szerint egy romlott, hamis társadalomban ez nem történhet másként. Ezt a világképet, erkölcsfelfogást Anthony című drámájában mutatta be.

Bajza József védelmébe vette Dumas-t, amiért szépítés és önáltatás nélkül, a maga szörnyűségében ábrázolja (és ráadásul győzni engedi) a bűnt. Szerinte ugyanis ezzel nem dicsőíti, hanem megutáltatja a gonosztevőket, ezért a művei fontos tanulságot hordoznak.

Petőfi egyetértett ezzel. Ugyanezt a nézetet tükrözi A hóhér kötele és a Felhők ciklus egy része: ő sem vigasztalta az olvasóit semmilyen keresztényies igazságszolgáltatással.

 

Melyik Dumas-mű hatott Petőfire?

Nem tudjuk pontosan, Petőfi miket olvasott Dumas-tól. Annyi biztos, hogy lefordította tőle az Álarcosbál című elbeszélést, és látta a Kean előadását Pozsonyban. Ez azonban kevésnek tűnik ahhoz, hogy az író iránti lelkesedését megmagyarázza. Ismernie kellett más Dumas-műveket is.

Dumas-t a korban színdarabjaiért dicsérték, ma viszont a regényei népszerűek. Egy-két vígjátékát néha műsorra tűzik a színházakban, de tragédiái ma gyakorlatilag játszhatatlanok. Regényei viszont örökzöldek, újra meg újra megfilmesítik őket.

1847-ben azonban Dumas nálunk is drámaíróként volt népszerű, színdarabjait sokat játszották. Ami a regényeit illeti, azokat akkor még le sem fordították. Igaz, Petőfi franciául vagy németül olvashatta őket.

Tudjuk, hogy a költő már 1845-ben a kedvenc szerzői közé sorolta Dumas-t. Ez a lelkesedés feltehetően a drámaírónak szólt. Dumas regényei ugyanis akkor még éppen csak megjelentek. Leghíresebb műve, A három testőr például könyv alakban 1844-ben jelent meg Franciaországban.

Kérdés, hogy Petőfi lehetett-e annyira szinkronban a francia irodalommal, hogy rögtön a megjelenése után eredetiben megszerezze és elolvassa. Segédszerkesztőként nagyon elfoglalt volt, költőként is megfeszített tempóban dolgozott… Ezért azt gondolhatnánk, nem lehetett.

Dumas drámáinak nagy részét viszont már 1845 előtt ismerte. Vándorszínészi pályája során többet elő is adott (Az özvegy férje, Neslei torony, és a leghíresebbet: Korona és vérpad).

Egyik levelében azonban van pár mondat, amiből arra következtethetünk, mégiscsak ismert egy-két Dumas-regényt. „Ah, Dumas oly szépnek festi az életet, oly szépnek festi még a fájdalmat is, hogy az ember csaknem készakarva boldogtalanná lesz, hogy olyan édes bánatot érezzen. Ha a szegénységet rajzolja, kész vagyok azt a néhány garast is kihányni zsebemből, mely benne van; ha a vérpadot rajzolja, óhajtom bár csak vérpadon halnék meg!…

Hatásos vérpad-jelenetet például A régens lánya és a Húsz év múlva című regényekben olvashatott. A Húsz év múlva épp A három testőr folytatása, mely 1847-ben Pesten is megjelent német fordításban. Márpedig ha ezt olvasta, akkor nyilván ismerte magát A három testőrt is, a leghíresebb Dumas-regényt.

 

Petőfi ízlése és a mai ízlés

Dumas-n kívül Petőfi szerette még Victor Hugo, Heine, Shakespeare, Lamartine, Dickens és Béranger műveit is. Viszont utálta Goethét, aki arisztokrata volt, és Schillert se szerette. Egyszer, amikor gőzhajóval ment egy utazásra, három szerző műveit vitte magával (valószínűleg ők voltak a kedvencei): Dumas, Victor Hugo és Heine.

Sajnos még ma is divat az irodalomtörténészek között Dumas gőgös lekicsinylése. (Igaz, az 1970-es években neves francia kritikusok és irodalomtudósok sora próbált szembeszállni ezzel a divattal.) Petőfi tisztelte Dumas-t, a saját korában ezzel nem volt egyedül, és ezért nincs szüksége mentségre. Mint ahogy az sem helyes, hogy ezt az „elfogultságát” agyonhallgassuk.

 

Forrás: Fekete Sándor Petőfi és Dumas című tanulmánya (in. Tanulmányok a felvilágosodás és a reformkor irodalmából)

Írd te az első hozzászólást!

Szólj hozzá a cikkhez!

A csillagozott adatok kitöltése kötelező. Az email címed nem fog megjelenni.


*