
Volt valaki, aki nagyon hasonlított József Attilára: ugyanolyan zárkózott, titokzatos, rejtőzködő, szerepet játszó egyéniség volt a nővére, József Jolán is, aki a költő első, utolsó, és még sok versében szerepel. Édesanyjuk halála után Jolán lett a családfenntartó. Átvette az anya szerepét öccse életében, egyfajta pótmamát jelentett József Attila számára.
József Jolán tizenhét-tizennyolc éves korától a Mester utcai Világ moziban volt jegyárus, később cukorárus. Itt ismerkedett meg első férjével is. Összesen négy férje volt, férfifalónak is nevezték. Első férje, Pászti Elemér Jocónak szólította, harmadik férje, Bányai László, Lalának. Csak a negyedik férje szólította Jolánnak.
Jolán mindig kitörni, feltűnni, felemelkedni vágyott, minden házasságában. Mind a négy házassága válással végződött, s mind nagyjából egy évig tartott.
Első férjének, az olimpián ezüstérmes tornásznak 16 évesen szült gyermeket, aki nyolc hónapos korában meghalt. Pászti Elemér megcsalta, ezért váltak el. Jolán egy betegséget is elkapott tőle, ami miatt soha többé nem lehetett gyereke.
Makai Ödön, a második férje, egy jó nevű ügyvédi iroda várományosa volt, karakán ember. Jolán titkárnőként és gyorsíróként dolgozott neki, s házasság lett belőle. A férfi társadalmilag sokkal magasabb körből származott, s szembekerül a családjával József Jolán miatt. El is fordult tőlük, Jolán kedvéért elhagyta az édesanyját, akit pedig nagyon szeretett.
Később aztán megcsalta a feleségét, méghozzá a saját húgával, Etával, aki cselédként szerepelt náluk, Makai Ödön ugyanis nem akarta felfedni előkelő vendégei előtt, hogy felkarolt egy nyomorgó proletárcsaládot. Mert így történt: valóban nyakába vette a József-családot, befogadta mindhárom testvért,
József Attilát taníttatta. Az ügyfelek persze megtudták, és amitől félt, bekövetkezett: elpártoltak tőle. Nem lett sikeres ügyvéd, s mindene ráment a József-családra. Emiatt nagy feszültségek voltak a családban.
A férfi megcsalta Jolánt, de Jolán is megcsalta őt. Ekkor még rendbe lehetett volna hozni a dolgokat, de Eta terhes lett Makai Ödöntől, ezért lett vége a házasságnak. A férfi elvette Etát, aki három gyereket szült neki.
Jolán harmadik férje, egy író, fiatalabb volt nála, s negyedik férjével, egy tanárral kötött házassága is sikertelen volt.
A harmincas években a három József-testvér eltávolodott egymástól. József Attila menekült a nővérétől, kapcsolatuk elhidegült. Haláláért később sokan a testvéreit hibáztatták.
1937-től a testvérek Balatonszárszón tartottak fenn panziót, de anyagi csőd fenyegette őket. A tető beázott télvíz idején, hideg volt, nem voltak vendégek. A második világháború alatt zsidó üldözöttek tucatjait bújtatták el itt.
József Jolán rákban halt meg, akárcsak az édesanyja, 1950-ben. Valachi Anna irodalomtörténész írt róla monográfiát József Jolán, az édes mostoha címmel.
Szólj hozzá a cikkhez!