Hová süllyedsz még, magyar könyvkiadás?

Azok az elvetemültek, akik még ragaszkodnak az olvasáshoz mint hobbihoz, nagy változást tapasztalhattak az elmúlt évtizedekben. Iszonyatos sebességgel romlik ugyanis a kiadott könyvek minősége!

Napjaink nagy magyar könyvsikerét, Karády Anna A füredi lány című regényét tessék kézbe venni! Nem kell megvenni, csak kézbe venni. És beleolvasni! Egy csöpp nyelvérzékkel rendelkező olvasó számára egy dolognak mindenképp fel kell tűnnie. Telis-tele van nyelvhelyességi hibával, félregépeléssel, elírással… Igénytelen. Silány színvonalú. Pocsék kiadvány.

Ez nem feltétlenül a szerző hibája, hanem mindenekelőtt a kiadóé és a szerkesztőé. Vannak rossz helyesírású szerzők, régen is voltak. De régen voltak szerkesztők is, akik észrevették és kijavították a hibákat. Ma hol vannak ezek az emberek? Felszívódtak? Vagy a kiadó hozzá nem értő dilettánsokat alkalmaz, mert azok olcsóbbak?

Következzen egy lista, rajta idegesítő hibák és mondatszörnyek – csak hogy megmutassam, mi bosszantott fel annyira. (A példák A füredi lányból valók.)

„Levert a víz.” – Kivert a víz.

„Az adóelkerülés egyik mosolyogtató módja volt ez.” – Megmosolyogtató.

„Hová ment István? – érdeklődtem Katicától a reggeli közben.” – Reggeli közben. (Nem kell a névelő.)

„Nemegyszer a hívek szabad ég alatt sorakoztak.” – A szabad ég alatt. (Itt meg hiányzik a névelő.)

„Mihály ki nem állhatta a modorosságát és állandó gesztikulálást.” – Az állandó gesztikulálást. (Itt is hiányzik a névelő.)

„Volt, akik Isten haragját látták benne.” – Voltak. (Az egyeztetés hiányzik.)

„Ezek szerint a huszárok képtelen lennének elhajtani a marhákat Bécsig?” – Képtelenek. (Itt is az egyeztetés hiányzik.)

„Fittyet hányva minden szokásra…” – Szokásnak. (Hibás toldalékolás, fittyet hány valaminek.)

„Borzalmasan fájt minden porcikám, nem csak a kezem.” – Nemcsak. (Ebben a mondatban egybe kell írni.)

„Füred tálcán nyújtotta nekik a lehetőséget.” – Tálcán kínálta.

„Míg elsétáltunk a hívők mellett.” – Hívek mellett.

„A négyesfogat, amivel utaztunk, egyben Mihály rangját is jelentette.” – Jelezte.

„Persze velem néha utálatosan viselkedett, és ezért nem szívleltem.” – Szíveltem. („Szível” = kedvel, szeret; „szívlel” = megszívlel, megfontol.)

„Klára asszony ajánlott fel egy helyet, hogy a Katica szorgos kezeit dicsérő illatos vizet, kencét és parfümöt áruljunk.” – Áruljuk. (Tárgyas ragozás.)

„Beszélt egy aggastyán, vak cigányasszonyról, aki jósolt a múltkor.” – Egy öreg, vak cigányasszonyról. (Az aggastyán szót csak férfira használták, nőre nem!)

„Ne aggódj! – Ismét sóhajtottam egy óriásit. – Mihálynak tette a szépet.” – Férfi teszi a szépet (azaz udvarol), nem nő. Más kifejezés kellett volna (pl. Mihállyal kacérkodott.)

„Kitűnő fekvésnek köszönhetően a nap reggeltől estig beragyogta az udvart.” – Fekvésének. Vagy: A kitűnő fekvésnek. (Két jó lehetőség közül egyiket se használta a szerző, helyette választott egy hibás megoldást.)

„Volt, aki a levendulát jött csak megszaglászni.” – Megszagolgatni. (Stiláris hiba.)

„István leginkább a nevemen, Annának hívott.” – Szólított.

„A temetőben öreg fák árnyékolták a sírokat.” – Vetettek árnyékot a sírokra.

„Meglepődött arcot vágott.” – Meglepett arcot.

„Az édesanyja is feldugta az orrát.” – Felhúzta az orrát. (Azaz megsértődött.)

„Az úrnő romló egészségügyi állapota miatt a birtok ügyintézésében is oroszlánrészt vállalt.” – Egészségi állapota. (Egészségügyi állapot – a közösség szintje. Egészségi állapot – az egyén szintje.)

„Volt, hogy este hoztam a vizet, hogy fizikailag még jobban lemerüljek.” – Kimerüljek.

„Az összes idegent szem előtt tartotta.” – Szemmel tartotta.

„Egy vasárnap délelőtt Kata kopogtatott nálam.” – Bekopogott hozzám. Vagy: kopogtatott az ajtómon.

„Ingerült arcát látva rádöbbentem, hogy ez nehezebb lesz, mint ahogy gondoltam…” – Mint gondoltam. (Nem kell az ahogy.)

„Gödörbe temették, de sok helyen csak otthagyták, és már a legyekből tudni lehetett, hol voltak az emberek kedvelt ürítési helyszínei.” – Gödörbe temették, de sokszor csak ott hagyták, és már a legyek nagy számából tudni lehetett, hol vannak az emberek kedvelt ürítési helyei.

„Leendő-néhai apósomhoz tartva eszembe jutott a saját apám, amin nyomban elszomorodtam.” – Ez így azt jelenti, hogy az apámon szomorodtam el (akire ráadásul nem személyként utalok vissza). Azon szomorodtam el, hogy eszembe jutott. Tehát nem kell az „ami”. Elég lett volna helyette egy „és”. Eszembe jutott a saját apám, és nyomban elszomorodtam.

„Vágott bele egy fagyos földesúr hangján.” – Vágott bele a földesúr fagyos hangján. (Vicces képzavar, mert nem a földesúr a fagyos, hanem a hangja.)

„Akit megvádolnak boszorkánysággal, azt másik törvény alapján teszik.” – Ha valakit megvádolnak. Vagy: Akit megvádolnak…, azt másik törvény alapján vádolják meg.

„Sosem faggatja olyanról, amelyről az hazudni kényszerülne.” – Olyasmiről, amiről. Vagy: sosem faggatja olyan dologról, amelyről.

„Én… Én nem – dadogtam értelmetlenül –, mi nem… mi nem úgy vagyunk…” – Érthetetlenül. (A dadogás értelmetlen, de a személy nem tud értelmetlen lenni, legfeljebb értelmetlenül beszélni.)

„Bár ez nem volt szempont, amikor beleszerettem, mégis megnyugtatóan gondoltam erre.” – Megnyugtató volt erre gondolni. Vagy: megnyugtatóan hatott rám. Vagy: megnyugodva gondoltam erre. (Több jó lehetőség van. Csak az nem jó, amit a szerző írt.)

„Elegendő volt egy láda annak a pár ruhadarabnak, amit bírtak.” – Amivel bírtak. (Bír valamivel = van valamije, birtokol valamit. Bír valamit = elbír, kibír valamit.)

„Legszívesebben elküldtem volna egy melegebb éghajlatra.” – Melegebb éghajlatra. (Nem kell az egy határozatlan névelő.)

„Nehezen képzelem el egy lelkes színházrajongóként.” – Lelkes színházrajongóként. (Ide se kell az egy.)

„A nagy többséggel szemben neki papírja volt arról, hogy nem az.” – A többséggel ellentétben.

„Egyetlen hiba vagy áthúzás sem szerepelt benne.” – Akadt benne. Volt benne. Maradt benne. (Csak éppen a szerepel szó nem illik ide.)

„Minden jó volt valamire, nemigen akadtak felesleges holmi.” – Akadt. Vagy: holmik. (Az egyeztetés hiányzik. Vagy így, vagy úgy, de legyen!)

„Egy kreolosan barna bőrű, középkorú férfit érkezett a fürdőbe.” – Férfi. (Nem kell a tárgyrag. Ez valószínűleg gépelési hiba. Remélem…)

„Mihály ettől fogva maga mellett tartotta Darnát, a Királyi Testőrségébe is vitte a lovászaként.” – Testőrségbe. (Nem kell a birtokjel. Remélem, ez is csak gépelési hiba…)

„Azt még én is tudtam, hogy bizonyos alkalmakkor a gárdisták tagjai ünnepi kézcsókra járultak Mária Terézia elé.” – A gárda tagjai. Vagy: a gárdisták. (Ugye, nem kell magyarázni, hogy a gárdista az egy személy és nem egy szervezet?)

„A verést, amit kaptam, megilletett?” – Verés. (Nem kell a tárgyrag.) De jobb lett volna, ha az író a „megérdemel” szót használja. (A verést, amit kaptam, megérdemeltem?) A „megillet” után pozitív dolog áll (pl. megillet valamilyen jog vagy kiváltság). A verés nem megillet, azt legfeljebb megérdemeljük (mert negatív dolog).

„Ilyenre szüksége sem lett volna, hiszen egy nő ágyba cipeléséhez egy földesúr kezében rengeteg egyéb eszköz állt rendelkezésre.” – Egy földesúrnak rengeteg egyéb eszköz állt rendelkezésére. Vagy: egy földesúr kezében rengeteg egyéb eszköz volt.

„Egy nap, mégis úgy esett, hogy én leptem meg őt.” – Nem kell a vessző az elejére. Egy nap mégis úgy esett, hogy én leptem meg őt.

„Mintha egyszerűen több jót látott volna a világban, mint az átlagember, és a jobb kézfején lévő nagy eper formájú anyajeggyel mintha Isten meg is jelölte volna, mint egyik legkedvesebb teremtményét.” – Vesszőhibák. Két „mint” van a mondatban, előtte vesszővel. Az első mint előtt helyes a vessző, a második mint elé nem kell. Az eper formájú elé kéne.

„Veleszületett intelligenciája végtelen kelléktárral bírt, a durva beszéd pusztán a legkifejezőbb eszköz megnyilvánulását jelentette.” – A legkifejezőbb eszköz volt. Vagy: a legkifejezőbb megnyilvánulás eszköze volt. Vagy: a legkifejezőbb megnyilvánulási formát jelentette.

„A kunyhó melletti két pad állt egymással szemben, leültem az egyikre.” – A kunyhó mellett. (Nem melletti, mert akkor olyan, mintha ideiglenesen állt volna a kunyhó melletti két pad valahol máshol. Nem erről van szó a szövegben.)

„Kissé szokatlan válaszként értékeltem, de ráhagytam.” – Kissé szokatlannak értékeltem ezt a választ. Értékel valaminek vagy valamilyennek. (De ezt a típushibát nemrég a Híradó egyik összeállításában is hallottam, szóval gyakori.) Vagy egy jobb megoldás: Kissé szokatlannak találtam ezt a választ. (Az „értékel” kifejezés inkább illik a Híradóba, mint ebbe a regényszövegbe.)

„Ezt a beszélgetést éhgyomorra utálatosnak értékeltem.” – Utálatosnak találtam. (Itt a toldalék stimmel, viszont a szó nem illik a mondatba. Az írónő teljesen meg van veszve ezért az „értékel”-ért. Bizonyára gyakran olvasta hivatalos szövegben. Csakhogy ez nem az!)

„Az Erasmus-program előfutáraként könyveltem el ezt az utazósdit.” – Előfutárának. (Elkönyvel valaminek.) De jobb lett volna máshogy megfogalmazni, mert ez egy rém ügyetlen mondat. Ez is.

A teljes regényben nagyon zavar a fogalmazás igénytelensége, vagyis a szöveg színvonala. Akadnak egyszerűcske, néhol kifejezetten pongyola megfogalmazások (pl. „Igyekeztem archaikusabb hangsúlyokkal próbálkozni”, „a reggelek hűvösen, és erősen harmatosan indultak”, „Tanácsai frappáns korrajzot festettek a helyzetről”).

A legrosszabb, hogy a szerző helyenként pontatlanul használja a szavakat, mintha nem lenne tisztában a jelentésükkel, pl. „Több ember tobzódott előtte, mint a kápolnánál”. Itt a „tobzódik” ige helyett azt kellett volna írni: „több ember torlódott fel (vagy gyűlt össze) előtte, mint a kápolnánál”.

Nem bánnám, ha egy főállású író kicsit jobban törekedne a helyes nyelvhasználatra.

Az írónak a nyelv a munkaeszköze. Ez felelősséggel jár, mert a nyelvhasználata hatással van az olvasók nyelvhasználatára. Ráadásul A füredi lány sikerkönyv lett, ezért sokan elolvassák – így még nagyobb probléma, hogy tele van hibával. Az olvasók nyelvérzéke nem javul, hanem romlik tőle.

A nyelvhelyességi hibákat, ha már az író elkövette, a szerkesztőnek mindenképp javítania kellett volna. De láthatólag se a szerző, se a szerkesztő nem állt a helyzet magaslatán. Az, hogy ennyi hibával piacra kerülhetett egy regény, sokat elmond a magyar könyvkiadás mai állapotáról.

Ámde – önkínzásra hajlamos személyiség lévén – az írónő következő, Zserbó c. regényét is elolvastam. Látni akartam, változott-e valami az első regény óta. A válasz: nem változott semmi. Ebben is rengeteg a nyelvhelyességi hiba, akárcsak A füredi lány c. regényben. (És a szerkesztő ezúttal is benne hagyta a szövegben, amit javítania kellett volna.)

Sok a pongyola, ügyetlen mondat is. Például „Elborzadt az arca.” – A személy borzad el, nem az arca. Ha az arckifejezéséről van szó, akkor azt kellett volna írni: „Borzadály jelent meg az arcán.”

Vagy: „A haditengerészeti akadémia remek kiképzést végzett.” – A szövegkörnyezetből kiderül, hogy az írónő arra gondolt: jó munkát végzett. A kiképzést adják vagy kapják, nem végzik… És a szó nem is illik ide.

Vagy: „Én csalódtam a válaszon.” – A válaszban. (Csalódik valamiben.)

Annyi ilyen apró, idegesítő hiba, pongyolaság van benne, hogy egy igényes olvasót a regény egyszerűen felbosszant. Még akkor is, ha egyébként tetszik a történet (mint A füredi lány esetében).

Ha már az író képtelen rendesen szavakba önteni a gondolatait, akkor legalább egy jó szerkesztője volna… Néha kételkedem már abban is, hogy a kiadó foglalkozott a kézirattal, mert akkor hogy lehet benne ennyi hiba? És telteszem magamban a kérdést:

Látta egyáltalán valaki magyar nyelvhez értő ember ezt a szöveget, mielőtt kiadták? Igen vagy nem? Mert ha látta, és képes volt ilyen munkát kiadni a kezéből, az még nagyobb gáz!

Pallasz Athéné és az összes Múzsa szent nevére, hová süllyedsz még, magyar könyvkiadás?

Tűnődésre hajlamos ember lévén eltűnődtem azon is, hogy jutottunk idáig. Hát, elég egyértelmű a válasz.

Mert mit várjunk egy olyan világban, ahol mindenki a Gmail helyesírás-ellenőrzőjéből tanulja az anyanyelvét, és szívja magába a közösségi média silányságait… Talán még a kiadói szerkesztők is ott butulnak a Facebookon.

Ma már csak az tud helyesen írni és beszélni, aki kikapcsolja a Gmail helyesírás-ajánló funkcióját, nem „fészbukol”, és magában folyamatosan javítgatja a tévében hallható hibás beszédet (az M1 csatorna riporterei például bődületes hibákat vétenek), meg az ismerősei hibás beszédét (mert egymásra is hatunk) – azaz nagyjából senki.

Megvan az oka annak, hogy nem háborodnak fel az emberek azon, hogy manapság a könyvek ilyen silány állapotban jelennek meg. Az ezredfordulón még felháborodtak volna… Akik a Harry Pottert annak idején silány minőségűnek mondták, ehhez vajon mit szólnának? Nem szólnak semmit, mert mára az ő beszédük és helyesírásuk is leromlott – ugyanezen a szinten van.

Hála a Google-nek és a Facebooknak, már az ok se tud nak hely esen ír ni és besz élni, akik 20 éve még tudtak. És ha már az idősebbek se tudnak, akkor mit várjunk a fiataloktól, akik már eleve ebbe a silányságba nevelődtek bele?

Az emberek észre se veszik a könyvekben levő hibákat, mert ők maguk is úgy írnak és beszélnek… Ha senki mást nem zavar, engem zavar akkor is!

De mit ér, hogy igazad van, ha a világon mindenki más téved?