Heinrich Heine költészete nagyon fontos a német romantikában. Annyira fontos, hogy kedvelői az életük árán se váltak volna meg tőle. A zsidó származású költőt a fasizmus ideje alatt ki akarták törölni a német oktatásból, de nem sikerült. A németek annyira szerették, hogy még a legveszélyesebb időkben se lehetett őt teljesen kiirtani a szívükből.
Heine dalszerző volt, legnagyobb műveit a dal műfajában alkotta. A dal szárnyára veszlek című verse ötstrófás, keresztrímes.
A dal szárnyára veszlek
A dal szárnyára veszlek,
s elviszlek, kedvesem,
a Gangesz-parton a legszebb
ligetbe röpülsz velem.
Ott szelíd holdsugárban
virágzó kert susog.
Rád, nővérünkre várnak
a lenge lótuszok.
Ibolyák enyelegnek halkan,
fenn csillag nyúl magosan.
Mese csordul a rózsák ajkán,
rejtelmesen, illatosan.
A gazellák rád függesztve
szemüket, néznek komolyan,
és hallod, amint messze
morajlik a szent folyam.
Leheverünk a gyepre,
hol pálmák árnya ring,
s álmodjuk mindörökre
szerelmes álmaink.
(Lator László fordítása)
A szerelem, az emlékezés, az elvágyódás szólal meg benne gyönyörűen. Az érzelmi vágyakozás idegen, messzi, misztikus tájra, a Gangesz-partra visz el. Napfény és melegség sugárzik a versből. A szent folyam, a Gangesz és a gazellák képe hordozza az érzelmi tartalmat.
Loreley című verse egy hat versszakos, keresztrímes dal. Loreley a víz fölött, a szirten lakó, aranyhajú, daloló, vonzó szépség, aki veszedelmes énekével magához vonzza a hajóst.
Loreley
Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadulhatok.
Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs sugarasra
gyúlt alkonypírban áll.
Ott fenn ül – ékszere csillog –
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
aranyfésűje nyomán.
Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.
A hajósnak a kis ladikban
szive fáj, majd meghasad;
nem le, hol a zátony, a szirt van –
fel néz, fel a csúcsra csak!
Végűl ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár…
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Egy mesét dolgoz fel Heine erről az aranyhajú lányról, aki elérhetetlen távolból hívja magához az egyszerű, esetlen földi embert. A német hajós nem bír szabadulni a Loreley vonzásából: a közelébe férkőzik, esengőn felnéz rá, s ekkor a mélységbe sodorja az ár, elnyeli az örvény.
A folyó, a víz az életet jelképezi (élet vize). Aki a folyón van, az élet és halál határán van. Heinénél együtt van minden. Mese, népköltészet, szerelem, víz, élet, halál.
Szólj hozzá a cikkhez!