Első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy ez a vers távol áll a mai kor emberétől. Elvégre ma már nem úgy folynak a háborúk, mint régen, a katonáskodás sem ugyanolyan, mint régen, meg amúgy is a mai ember többre értékeli a kényelmet, mint a dicsőséget és az erkölcsös, kemény életet. Van ebben valami, ez tagadhatatlan.
Miért szeretem akkor mégis ezt a verset? Pont azért, mert olyan értékekről ad hírt, amelyek mára elvesztek vagy nagy átalakuláson mentek keresztül. A haza védelme például ma már nem mindenkinek fontos. Régen ez megkérdőjelezhetetlen érték volt, de ma mindent megkérdőjeleznek. Minden megváltozik, és nem feltétlenül a jó irányba.
Aztán ott van az egyéni erkölcs kérdése. Régen nagyra tartották azokat az embereket, akik tevékenyen éltek, bátrak voltak, áldozatot vállaltak a többi ember nyugalma, biztonsága érdekében, sőt, ha kellett, akkor vásárra vitték a bőrüket egy jó ügy érdekében. Mert ezt jelentette régen katonának lenni. Nem véletlenül volt nagy ázsiója a vitézeknek: felnéztek rájuk halálmegvető bátorságuk és önfeláldozásra való készségük miatt.
Ma az emberek nem tisztelnek senkit, tisztelet a kivételnek persze. Minden ellen lázadnak, ami nem szolgálja a kényelmüket vagy anyagi érdeküket. Tevékeny, önzetlen, szorgalmas élet helyett sokan csak azt nézik, hol lehet csalni, becsapni a államot vagy egymást, hogyan lehet kihúzni magukat a munka alól, stb. Sokan élnek élősködőként és ezt nem szégyellik.
Aztán ma mindenki önmagáért él. Nagyon kevesen vannak, akik tesznek egymásért, pl. elmennek vért adni vagy próbálnak valami más jót tenni a közjó szolgálatában. Az emberek fele még az adója 1%-áról se rendelkezik, pedig az aztán tényleg semmibe nem kerülne, hogy kiválasszon egy neki tetsző alapítványt, amelynek adakozik. Néha a közösség összead pénzt egy-egy nagybeteg gyerek műtétjére, tehát vannak jó példák, de a mindennapi életben csak a gyűlölködés, idegesség és taposás megy. Ha pénzt adok jótékony célra, de közben egy másik embert odébb lökök a buszon, akkor nem nyugtathatom meg a lelkiismeretemet, hogy milyen jó voltam…
Technikailag fejlettebbek vagyunk, mint a régi korok embere, de erkölcsben nagyon sokat süllyedtünk hozzájuk képest. És az életmódunk sem olyan tevékeny, aktív és egészséges, mint az övék volt. Távolabb kerültünk a természettől, mert a gépek világában élünk. Többet ülünk, mint a régi korok embere, szinte állandóan ülünk, és az izmaink helyett állandóan a szemünket használjuk. A rövidlátás egyre gyakoribb már gyermekkorban…
Szóval nekem tetszik az a fajta szellemiség, ami ebből a versből árad. Hőseinek élete abból áll, hogy szolgálják a közjót, és erkölcsileg a legszebb életet élik: közel a természethez, közel a társakhoz, együtt és egymásért. Ezt a szellemiséget jó lenne megtapasztalni a mai életben is, hacsak a technikai fejlődés nem rontott el minket teljesen. Néha tényleg úgy gondolom, példát vehetnénk elődeinkről. A jó hagyományokat fontos lenne továbbvinni.
Lássuk az elemzést!
Az Egy katonaének 1589-ben keletkezett, abban az évben, amikor Balassi sikertelenül próbálta megkörnyékezni Losonczy Annát. Úgy tűnik, a csalódott szerelmes a vitézi élet szépségeiben keresett vigasztalást (vagy legalábbis abban, hogy felelevenítette katonai élményeit).
Tudjuk, hogy röviddel ezután Lengyelországba bujdosott. Így tehát a hazától és az itthoni katonaélettől való búcsú és az emlékezés ihlette a Balassa-kódexben 61-es sorszámmal szereplő verset, melynek teljes címe: Egy katonaének: In laudem confiniorum („A végek dicséretére”).
A végvári-vitézi élet témája egyébként Balassi több versében is megjelenik (pl. Borivóknak való, Ó én édes hazám, te jó Magyarország). A lelkes hangvétel a személyes motiváltságból fakad: a végvári élet egyfajta keretet és értelmet adott a teljes elzüllés szélén álló, lobbanékony költő életének.
A vers lényegében a 16. századi históriás énekek epikus anyagára épül, amelyet a tudós reneszánsz líra szintjére emel fel.
De hozzá kell tenni, hogy a reneszánsz vitézi ének kifejezetten magyar specialitás: a korabeli európai humanista költészetben ismeretlen volt ez a műfaj. Magyarország speciális történelmi helyzetéből adódik, hogy csak a mi irodalmunkban válhatott témává a hazáért és a kereszténységért vívott önfeláldozó harc. Máshol ez nem volt jellemző.
Balassi a versben a végeket dicséri, mivel a három részre szakadt Magyarországon a török elleni küzdelemben a végváraknak stratégiailag fontos szerepük volt.
Mivel a törökök felvonulása több hónapig tartott (hosszú úton jöttek és sokan voltak), a tényleges csatákra csak néhány hét maradt a hideg beállta előtt. Ha a végvárak ebben a néhány hétben ellent tudtak állni, akkor megóvhatták a mögöttes területeket az újabb török hódítástól.
Két támadás közti időszakban a katonák a magyar lakosságot védték a hódoltság területéről érkező betörésektől és rajtaütésekkel nyugtalanították a törököt. Nélkülük senki se érezhette volna magát biztonságban. Ez az oka, hogy a 16. századi Magyarországon nemcsak továbbélt, de fel is értékelődött a középkori lovagi értékrend.
Bár az Egy katonaének szorosan véve csak egy, a katonaéletet dicsőítő vers, a hazaszeretet és a hazától való búcsúzás fájdalma is benne van. Megírásával Balassi azt emelte ki saját múltjából, ami értékes volt benne, azokat az emlékeket pedig, amelyeket szennyesnek vagy szégyellnivalónak tartott, kirostálta.
Kortársai sok mindent a szemére vethettek, de katonai-vitézi erényeit senki sem vonhatta kétségbe. Így aztán katonaénekével emléket állított Egernek, ahol 4 évig hadnagyként szolgált, a letűnőben levő vitézi életforma hőskorának és önmagának is.
A nótajelzésből láthatjuk, hogy Balassinak ez a verse még dallamra született, és énekelve adták elő, ami kései műveire már nem jellemző (pl. a Célia-ciklus versei már önálló szövegversek, ezt mutatja, hogy ott nincs nótajelzés).
Az Egy katonaének 9 versszakos és bonyolult struktúrájú. Felépítésében az ódák szerkezeti szabályait követi. A reneszánsz harmónia és szimmetria törvénye szerint épül fel, szerkezetében mellé-és fölérendeltség is jellemző.
Uralkodó szerkesztési elve a hármas szám. Minthogy Balassi-strófában íródott, 3 sorból áll, és minden sort 3 egységre tagolnak a belső rímek. És mivel a vers összesen 9 strófából áll, mondhatjuk, hogy 3×3 versszakos.
A Balassi-strófa gazdag rímtechnikájú, ütemhangsúlyos magyaros ritmusú versszak, amelynek három írásmódja ismert: a 3, a 6 és a 9 soros írásmód. Maga Balassi a 3 soros változatot használta.
A Balassi-strófa minden hosszú sora 6-6-7 szótagos kisebb egységből áll, így a versszak nemcsak 3 sorosként tagolható, hanem 6 vagy 9 sorba is írható. Kötött rímképlete van: aab ccb ddb, tehát belső rímet alkotnak a hosszú sor hatos egységei, és a záróegységek is összecsengenek. A ritmus és a rímszerkezet együtt erőteljes zenei hatást eredményez.
A Balassi-strófa nagyfokú megszerkesztettsége rendkívül tudatos költői magatartásra utal, és nagyon sajátos költészettörténeti újításnak is számít, mely a 17. századi szerelmi költészet fontos versformájává vált.
Ez a 3-as szerkesztési elv nemcsak a külső forma, hanem a mélyebb belső kompozíció tekintetében is megvalósul. A verskompozíció ugyanis 3 pilléres, rendkívüli alkotói tudatossággal megformált híd szerkezetre épül. 3 pillére pedig az 1., az 5. és a 9. strófa, ezek a vers kiemelt versszakai.
A kiemelt versszakok általánosságban szólnak a vitézi életről, míg a többi versszak (2-4., 6-8.) konkrétan.
A vers felütése és zárlata (első és utolsó versszaka) sajátos beszédhelyzete miatt elkülönül a többitől és keretet alkot. Ezekben a keretversszakokban a lírai én megszólítja a vitézeket, míg a vers többi részében T/3. személyben beszél róluk. A végvári vitézek sorstársai a költőnek, jól ismeri az életüket.
Az 1. strófában tehát az ódákra jellemző tárgyhoz fordulást látjuk: a mű megszólítással és egy olyan felkiáltásszerű, szónokias költői kérdéssel kezdődik, amely magában rejti a választ is: a vitézek számára nincs szebb dolog a végvári katona életformájánál. Tehát már az első versmondat is a vitézi életforma szépségét nyomatékosítja. (De úgy is érthetjük, hogy a nyitó kérdésre maga a vers a válasz.)
A vers a vitézeknek van címezve: róluk és hozzájuk szól. Ugyanakkor a megszólítás ellenére a továbbiakban nem a vitézekhez szóló beszéd következik, hanem a vitézi élet bemutatása. A költő érveket is felsorakoztat a végvári élet mellett: felsorolja mindazt az értéket, azt a harmonikus szépséget, amit a természet, a kikelet nyújtani tud az embernek.
A természet szépségét méltatja pl. a „Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él” sor: a végeken a legszebb az élet, ahol kikeletkor zeng a madárdal, amit az ember ugyancsak élvez. Tehát a reneszánsz ember természetszeretete is megjelenik a versben. Egy másik példa: „Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád”. A reneszánsz ember észreveszi az ilyen fajta szépséget.
Míg az 1. versszakban közvetlenül a vitézekhez fordult a költő, addig a 2-4. strófában a vers közvetett címzettjeit, az olvasókat igyekszik meggyőzni a vitézi élet szépségéről, méghozzá érzelmi érvekkel.
A 2-4. versszakban Balassi igazolja és részletezi is az 1. versszak állításait, amelyben ugye lelkesen, ujjongva dicsérte a végvári életet. Mozgalmas képek sorozatában jelennek meg a végvári vitézek életének jellemző mozzanatai: a harci kedv, a portyára való készülés, az ellenség elé vonulás, az éjszakai ütközet, a párviadalok, a csata utáni letáborozás és elnyugvás.
A halmozott igehasználat mozgalmassá, dinamikussá teszi ezeket a strófákat. A vitézi élet mindennapjait, közelképeit mutatja be a költő, beleértve a katonák viseletét és felszerelését is.
Balassi nem csinál titkot abból, hogy a vitézi élet férfiasan kemény és veszélyes, sőt, nemcsak hogy nem titkolja, de a képek azt sugallják, hogy szerinte éppen ettől szép ez az életforma. Ezek a nehéz, embert próbáló mindennapok, az örökös kockázat szépen beleilleszkedik a természet egyetemes harmóniájába.
Az 5. strófa, a vers második pillére és geometriai centruma ezt a mozzanatot fejleszti tovább és emeli magasabb szintre azzal, hogy a katonaéletet a kor legmagasabb eszményének vallja, és az ellenséget kereső, a halál kockázatát is vállaló vitézek erkölcsi nagyságát hirdeti: „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.”
Emberség és vitézség a 16. századi magyar humanista világnézetnek a legfőbb erkölcsi értékei!
Tudatos szerkesztésre vall, hogy Balassi a vers középpontjába helyezi ezt a strófát. Az 5. versszak nem más, mint a vitézi értékrend és erkölcs összefoglalása: általános szinten fogalmazza meg a végvári életforma értékeit: hír, név, tisztesség, emberség (azaz férfiasság), vitézség.
Ezeket a fogalmakat már ismerjük a középkori lovagi epika erkölcsi kódexéből; Magyarország sajátos helyzete az oka, hogy ezek az értékek nálunk még a reneszánsz idején is hitelesek.
Balassi szemében azért a katonaélet a legszebb, mert az emberség és a vitézség a magyar végvári katona jellemző tulajdonságai. A végvári vitézeket „szép tisztesség” és a humanista „hírnév” teszi naggyá, amit meg is érdemelnek, hiszen harcuk a haza és a kereszténység védelmét szolgálja.
Azt mondhatjuk tehát, hogy irodalmunkban elsőként Balassi Bálint fedezte fel a hazáért vívott önfeláldozó harc erkölcsi szépségét. Ez az erkölcsi szépség hozzátartozott az akkori magyar világhoz, ez tette teljessé az akkori Magyarországon a magyar reneszánsz ember életét. És ezzel Balassi a végvári katonákat a reneszánsz kor legigazabb képviselőivé avatja.
Az 5. versszak tehát a vers csúcspontja, ebben van a legfontosabb gondolat, ezért a vers szerkezetének tengelyében áll. Ez a strófa szól leginkább a közösséghez, és ezt szokták legtöbbet idézni.
Az előtte és utána levő 3-3 strófa pedig a végvári életforma életképszerű mozzanatait villantja fel. (Az életkép a mindennapi élet valamely tipikus alakját, helyzetét vagy eseményét örökíti meg, egyénítés helyett a közös sajátosságok kiemelésével).
A 6-8. versszakban tovább peregnek előttünk a katonaélet képei, de ezek többnyire térben távoli jeleneteket idéznek, és komorabb, gyászosabb hangulatúak. Ennek oka, hogy ebben a 3 strófában számol be a költő a végvári élet nehézségeiről, veszélyeiről (sebesülés, ölés és megöletés).
Először is a végvári vitézeknek a magasztos cél érdekében le kell mondaniuk az élet egyéb szépségeiről, mindent maguk mögött kell hagyniuk (palotát, iskolát, mulatozást, stb.). Le kell mondaniuk a békés, nyugodalmas életről.
Hasonló képek villannak fel, mint a 2-4. versszakban, a színhely, a szereplők és az események is hasonlók, de ezek a motívumok már nem a vitézi élet nyalka hetykeségét, férfias voltát hangsúlyozzák. Megjelenik tehát a katonaélet árnyoldala.
A vitézi élet hátrányai: kemény harcok, éhség, szomjúság, hőség, véresen, sebesülten haldoklás, stb.
Különösen szembetűnő az a hangulati és tartalmi ellentét, amely a 4. és a 8. versszak utolsó soraiban található. A 4. strófában a „nyugszik reggel, hol virradt”, a „lankadt s fáradt” kifejezések még csak a csata utáni pihenést jelentik, amelynek során a vitéz erőt gyűjt a következő harchoz. A 8. strófában azonban már az örök pihenést, a hősi halált fejezik ki a „halva sokan feküsznek” és a „koporsója vitézül holt testeknek” sorok.
Ez utóbbi sor – „Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója / vitézül holt testeknek” – a metonímia egy fajtájával, a szinekdochéval fejezi ki, milyen sors vár a harcban elesettek földi maradványaira. A szinekdoché jelentésátvitelen alapuló szókép, melynek alapja lehet rész és egész, vagy nem és fajta felcserélése. Balassinál ez utóbbi jelenik meg: a farkas és a holló helyett azt írja, vad és madár, de farkasra és hollóra gondol. A fajta (farkas, holló) helyet nemet (vadállat, madár) ír.
Tehát végeredményben a vitézi életnek szépsége és nehézsége is van. Csillogás és hírnév jut osztályrészül a török ellen harcoló katonáknak, de ez az életforma előbb-utóbb szükségszerűen a hősi halálhoz vezet. Épp ez az önfeláldozás teszi példamutatóvá a végvári katonák sorsát: az életüket is kockára teszik („homlokán vér csordul”), s ha kell, feláldozzák magukat a haza védelmében.
Mint láthatjuk, Balassi egyik fő költői eszköze az Egy katonaénekben az ellentét. A végvári életmód szépségével (jó illatú mező, hajnal csodálatossága) és a vitézséggel a csatában szerezhető sebesüléseket állítja szembe. Ennek azonban a meggyőzés a célja: arról akar meggyőzni minket, hogy a vitézi élet minden fonákságával és nehézségével együtt is szép.
A 9. versszak a harmadik pillér és a vers záró strófája, mely elragadtatással zengi az ifjú vitézek világra szóló hírnevét és örök dicsőségét. Ezzel a nagy erejű érzelmi kitöréssel ad választ Balassi a két, hangulatilag eltérő képsorozatra.
Az utolsó sorban a hazájától búcsúzó költő fájdalma szólal meg: rezignáltan egy őszi hasonlattal kíván áldást és hadi szerencsét a végek katonáinak. A versnek erős érzelmi töltete van, amit indulatszavak, halmozások, hasonlatok és felkiáltó mondatok jeleznek.
A vers tehát logikus, céltudatos érveléssel megválaszolja a nyitáskor feltett kérdést, és áldásmondással zárul. A 3-3 versszaknyi életképi mozzanatok epikusan is felfoghatók, és időrendbe állítva akár egy kis történetként is olvashatók: hír az ellenség érkezéséről, portya, éjjeli pihenés és őrködés, csata, csatatér halottakkal.
Szólj hozzá a cikkhez!