Arany és Petőfi barátsága

Arany és Petőfi
Arany és Petőfi. Kép forrása: Wikimedia Commons

Arany és Petőfi barátsága akkor kezdődött, amikor Arany a Kisfaludy Társaság pályázatának nyerteseként a magyar irodalom élvonalába került és egy csapásra ismert lett.

A pályadíjat nyert mű, a Toldi nagy sikere az akkor már híres, befutott költő, Petőfi Sándor figyelmét is felkeltette. Petőfi elment Erdélyi Jánoshoz, elkérte tőle a Toldi kéziratát, és ott helyben végigolvasta.

1847. február 4-én lelkes költői és prózai levelet írt Aranyhoz, melyben dicséretekkel halmozta el a Toldit:

Arany Jánoshoz (költői levél): „TOLDI írójához elküldöm lelkemet / Meleg kézfogásra, forró ölelésre!…”

Petőfi legelső levele Arany Jánoshoz (prózai levél)

Arany is válaszolt levélben és versben egyaránt, így kezdődött mély, bensőséges barátságuk.

  1. február 11-én válaszolt Arany Petőfinek:

Válasz Petőfi Sándornak (költői levél, episztola)

Viszontüdvözlésem Önnek (prózai levél)

„Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom;

Örül a szivem és mégis sajog belé.

Hányja-veti a hab; mért e nagy jutalom?

Petőfit barátul mégsem érdemelé.”

(Válasz Petőfinek, 1847)

Kicsit alárendelten írt Arany Petőfinek: úgy érzi, meg sem érdemli annak barátságát. Azt írja, a népköltészet az első, és utána jön a nemzet költészete, mert nemzeti költészet csak akkor létezhet, ha a népköltészet virágzik és teljes. Befejezésül 3 verssorral búcsúzik.

Petőfi 1847. február 23-án fordul újra levélben Aranyhoz, és felajánlja az akkoriban még általánosan nem használatos tegezést. Arany 1847. február 28-án válaszol újra, és ettől kezdve évődő, pajkos, huncut hangnem lesz az uralkodó leveleikben.

A két költő nagyon különböző egyéniség volt. Arany is szerette a népet, de nem a politika színterén, az ő alkata más, mint Petőfié: eredendően elégikus, lírikus alkat, összegző hajlamú, a múlt és a magába fordulás jellemzi inkább.

Aranynak nem volt szívügye a forradalom, ennek ellenére 1848-ban aktivizálódott politikailag: írt néhány buzdító verset, de ezek esztétikailag nem tartoznak az Arany-versek élvonalába (neki sokkal mélyebb versei vannak).

Akkoriban, amikor Petőfi világszabadságról írt, Arany olyan mélyről jövő, fájdalmas verseket alkotott, mint pl. A rab gólya (amelynek a hangulata olyan, mintha már a szabadságharc bukása után írta volna, holott 1847-es).

A szervezkedésekben nem nagyon vett részt, Világos után mégis kompromittálva érezte magát. Bujdosnia kellett (Geszten vállalt munkát: nevelő lett annál a Tisza-családnál, amely később sorban három miniszterelnököt adott az országnak).

Az is bántotta, hogy Petőfit nem lehetett nyilvánosan siratni, gyászolni, mert a levert rendszer mellett állt. (A Bach-rendszer belső emigrációba kényszerített sokakat: passzív ellenállásba, visszavonulásba, ekkor születtek Arany elégiko-ódái.)

1882-ben Petőfi szobrának felavató ünnepségén érte Aranyt az a meghűlés, amelyet már nem tudott kiheverni, s végül halálát okozta.

Írd te az első hozzászólást!

Szólj hozzá a cikkhez!

A csillagozott adatok kitöltése kötelező. Az email címed nem fog megjelenni.


*