Hogyan dúlta fel Ady és Csinszka boldogságát a történelem?

Csinszka túlköltekezett, pompára vágyott, új, drága csillárokra és bútorokra. Telt is rá a Boncza-vagyonból, de később elveszett a birtokuk. Adyn pedig egyre jobban eluralkodott a betegség és búskomorság.

Egy fázós, hideg, a világtól elbújó Ady lett a társa Csinszkának.

Csinszka ápolta Adyt, teát főzött, gondoskodott róla. Az otthonülő típusú Babitscsal levelezett, tőle kért tanácsot. Ady egy fotelban ülve, csöndes magányban, sötét szobában, nagy takaró alatt élte az életét.

Unta az embereket, magányos volt, harcostársai elhagyták, utálta a háborús idők Magyarországát. Az emberek nem hitték el, hogy igaza van. Pedig egyre inkább igaza lett, de ezt nehezen ismerték el. Ebben az időben születtek Ady háborús versei, a Vér és arany kötet. A halál-motívummal gazdagodott költészete.

Ady mindig önmagát írja, Csinszkával kapcsolatban se volt ez másként. Beszél a testi szerelemről, de hiányzik már ebből az egymásra találás boldog nyugalma, beteljesedése.

A Léda-versek is és Ady magyarságversei is azt bizonyítják, hogy a költő tisztában volt saját értékeivel. Versíróként, művészként különb, mint a többi ember, a versírás nála emelkedett pillanat, ünnep. Szerelmeiben, hétköznapjaiban azonban esendő ember volt. Például szerette az alkoholt, nem tudott élni a bor mámora nélkül.

Léda mélyen Ady alatt maradt, aki többre tartotta magát nála, feljebbvalónak érezte magát. Csak ráaggatta Lédára mindazt, amitől Léda szép lett. A Léda-szerelem felkavarta, pont jó időben jött (amikor Ady új élményekre volt kiéhezve), de nincs ott igazán az ember a versekben, csupán az élmény (milyen a haja, kecses-e, milyen a viselkedése, a kinézete).

Léda csak Ady szerelmi tárgyaként van jelen Ady költészetében, csak élmény a szerelem. Csinszka felé azonban hála sugárzik verseiből.

Ady a humort nem ismerte, a versekben meg főleg nem. Legfeljebb az iróniát, a maró gúnyt. Annál több verseiben a fenség, a tragikum, az aggódás, a világ politikai eseményeinek tisztánlátása.

Ady szánalmat, együttérzést kért a győztesektől az országnak (Üdvözlet a győzőnek). Egy nagy vérveszteségét érezte meg a magyar történelemnek. Tudta, hogy a győztes hatalmak majd letiporják, meggyötrik a legyőzötteket. Tudta, hogy nem törődnek majd azzal, hogy ott is vérző szívű, szenvedő emberek élnek.

Adynak ez a búcsúkérése olyan, mint egy ima. Nincs ünneplés, nincs heuréka, csak egy csöndes kérés, egy főhajtás. Azóta voltak, akik szerették, zászlajukra tűzték, mások elutasították, eltaszították. Csinszka volt a támasza ebben a zűrzavarban.

Írd te az első hozzászólást!

Szólj hozzá a cikkhez!

A csillagozott adatok kitöltése kötelező. Az email címed nem fog megjelenni.


*