4 polgártípus, amely megjelenik a XIX. századi regényben

Goriot apó
Jelenet Balzac Goriot apó című regényéből. Kép forrása: Wikimedia Commons

 

A XIX. századi epikában, különösen az orosz prózában, Gogol, Tolsztoj alakjai kapcsán találkozhatunk sokféle polgártípussal: a könyökvédős, szakadt kabátos kis csinovnyiktól az újgazdag nyárspolgáron át a kiművelt nagypolgárig.

Nemcsak az orosz, de a francia, angol, általában az európai és persze a magyar prózában is megjelenik a polgári világot bemutató társadalomrajz, az egyes polgártípusokat reprezentáló figurákkal. Érdemes ezeket a típusokat közelebbről is szemügyre venni: miben különböznek egymástól, egyáltalán mit takarnak pontosan ezek a kifejezések viselkedésforma, egzisztencia, karakter, életmód tekintetében.

1. kispolgár: pl. Akakij Akakijevics (Gogol: A köpönyeg). Egyszerű életet él, nem nagylábon. Kis igényű, kis lehetőségű. Mindenből mutatósat, de olcsót vesz, mindenre előteremti, kikuporgatja a pénzt, de hiányzik a szellemiség, a nagyvonalúság, a grácia. Beosztja az idejét, vigyáz, hogy mindent időben teljesítsen: legyen meg a kosztpénz, stb. Igyekszik, hogy egyről a kettőre jusson, és lehetőleg jókat próbál szerezni, de olcsón.

A kispolgári viselkedés: intelligens emberhez viszonyítva szűk látókörű, nem lát tovább a saját lehetőségein, s ezt a magára szabott életet követeli meg mástól is. Aki lejjebb van, azt megveti, aki feljebb, azt csodálja, pitizik neki. Nagyon szeretne a nagypolgárhoz hasonlítani, pl. olcsó és giccses neobarokk bútorokkal rendezi be a lakását (nem fából készül, hanem utánzatokból, és semmi köze a barokkhoz: a kispénzű embereké).

2. nagypolgár: pl. Ivan Iljics (Tolsztoj: Ivan Iljics halála). Magas színvonalon él, jó anyagi körülmények közt, igényesen. Könnyű neki, mert otthonról hozza az igényességet, a vagyont, a gráciát, az eleganciát, stb. A vagyont a korábbi családtagjai, az előző generációk halmozták fel nehéz munkával, ő csak beleszületik a jóba: hintó, kocsi, nyelvtanár, bejárónő stb. Gyakran jár szórakozni, a legdrágább színházba, operába. Igényes a márkára, drága, de jó minőségű holmikat hord, követi a divatot. Modora finom, elegáns, megnyerő. A generációkon keresztül jó életet élő ember nem hivalkodik, nem feltétlenül követi a divatot. Régi, finom, megbízható, kipróbált ruhákat keres.

3. nyárspolgár: pl. Goriot apó (Balzac: Goriot apó) Többet akar költeni és mutatni, mint amennyi van, smucig, besavanyodott, beszűkült. Ma úgy mondanánk, hogy újgazdag. Szegényből emelkedett fel gazdaggá. A szó értelmében is benne van a magamutogatás: megpróbálja láttatni, hogy neki van. Nem elég az, hogy legyen neki, az kell, hogy látszódjon is. Ez külsőségekben jelenik meg: öltözködés, stb. Megpróbálja gyerekeit jó nevelésben részesíteni, jó iskolákba járatni. Az újgazdag megszerzi a pénzt, amit legfeljebb csak az unokája, dédunokája fog nagypolgárként élvezni, aki már beleszületik ebbe a vagyonba.

Az újgazdagok nem annyira tanultak, erről viselkedésük árulkodik leginkább. Nem hozzák otthonról a kulturáltságot, mely a falakból, a levegőből sugárzik a nagypolgároknál (akik még nem is arisztokraták). Az újgazdag a pénzét nem befekteti, hanem költi: nem a jól használható dolgokat veszi meg, hanem a mutatós holmi vonzza, az a lényeg, hogy díszes legyen. A nagypolgár nem dicsekszik a gazdagságával, mert természetesnek veszi, az újgazdagnak ellenben még szokatlan a saját gazdagsága, ezért mutogatja mindenkinek, büszke rá. Hangos és magabiztos (vagy annak akar látszani). A mai újgazdag primitív, káromkodva beszél, drága ruhája nem is áll jól rajta (vannak ilyenek férfiban és nőben is).

A nyárspolgár tehát egyértelműen pejoratív kifejezés. Nem hízelgő. Beszűkült tudatú, kisszerű, ormótlan, tapintatlan emberekre mondjuk, akik nem találják el a szituációhoz megfelelő viselkedést, hangnemet. Van bennük valami nyerseség, keresettség, nem vállalják saját magukat, másnak akarnak látszani, de nem tudják jól adni azt a szerepet sem.

4. polgár: pl. Tóth Mihály (Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival). Általában olyan tagja egy közösségnek, államnak, egy ország embereinek azon tagja, aki öntudatos, dolgozni akar, emberhez méltó életet akar magának is, de másoknak is. Jogai vannak, amelyeket tiszteletben tartat, és mások jogait tiszteletben tartja. Nem polgár, aki más jogait szándékosan megsérti, mások jogaiba tapos, aki megaláz másokat, aki mások életkörülményeit csorbítani akarja, vagy túlságosan feladja a maga életét, belenyugszik, beletörődik a rossz körülményekbe, méltósága tudatában nem próbál javítani az életén. Mert a polgár hasznos akar lenni és nemcsak önös célokért. Dolgozó ember, de nem az, akit ostorral hajtanak, hanem szabadon, saját belső meggyőződéséből, nem kényszerből dolgozik.

(Az állampolgár megint mást jelent, az egy jogi formula: mindenki ugyanolyan állampolgár, aki adott országban él.)

Írd te az első hozzászólást!

Szólj hozzá a cikkhez!

A csillagozott adatok kitöltése kötelező. Az email címed nem fog megjelenni.


*